Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Partium és Erdély

Partium és Erdély fazekassága

Magyarlápos fazekasainak fő termékei a kancsó, a tejesköcsög, a pótrás rötyke /1 literes/, a kétkrajcáros /3 literes/, a garasos /4-5 literes/ és a káposztás rötyke , a vizeskanta, a füles fazék, a csicses csupor, az oláhtál, a tányérfélék és a tejes lábos voltak. Szűk fenekű, kettős sincű tálakat készítettek, szaruval, vörösbarna földfestékkel díszítették. A minták egy részét zöld mázzal díszítették, míg más részét barna engobbal kipontozták. A tálak oldalán levélcsokrot vagy tulipánfejeket helyeztek el, öblében négy levelet átlósan.

Désen többnyire nagyméretű fazekakat /30-50 literes/ készítettek barnás színű agyagjukból, magafalán szaruval legyezőszerű, szétterülő mintával díszítették fehér földfestékkel. A korsót, kantát nem mázazták, míg a többit vékonyan, zöld mázzal mázazták. Valamennyi fennálló edény nyakát függőlegesen csíkozták. A fennfüles rötyke és az oldalán fülezett tárolóedény a rátó, gömbölyű szilkeforma volt. A dési bokályok a megszokottnál zömökebb, alacsonyabb formájúak voltak, fehér alapon, barnával díszítették.

Désházát a csuprosok falujának is nevezték az itt készített sok tejescsupor és szilke miatt. Edényeik egy része magafalán mázas, más részük borostyános, azaz fekete öntőföldes. Díszítésként szívesen alkalmazták a sárga és a kék színt. A szilkék, a köcsögök erősen kiterülő száját belülről is megcsíkozták. A szilkék erősen hasasodó formájúak voltak. A borostyános szilkére fekvű tulipánfejeket helyeztek, az edényt zölddel mázazták. Különösen tányérokon fordult elő egy désihez hasonló, kissé egyszerűbb legyezőszerű minta.

Zilah fazekasainak edényein érződik a habán ónmázas hatás, a színezésben, a motívumokban, a bokályformák gyakoriságában. Jellemző a sötétkék minta, melyet szaruzóval írtak. A zilahi edények jelentős részénél gyakran előfordul a "delfti hagyma" vagy az oldalra kihajló levélcsokor mint habán előzmény. A világos agyagból készülő vizeskorsó elejére két szemet festettek barna földfestékkel. A díszesebb edényekből maradt fenn több: tál, tányér, boroskancsó, bokály, szilke és a lapított oldalú butykoskorsó.

Bánffyhunyad önálló stílust képviselt, a századfordulón fekete alapon fehér díszű edényeket készítettek. Régies mintákat használtak: kisbabos, nagybabos, csillagos, koszorús, csetenyés /fenyőágas/, búzafős, szőlőfürtös, tulipántos, szarkalábas, sunyoros díszű edényeket. Legjellemzőbb edényformáik a tálak és tányérok, a csatlós szájú boroskancsó, a kulacs, a káposztás fazék, a félvékás és vékás fazék, a tejesedény, a csupor, a fennfülű, a korsó és a medve alakú tartó volt.  A komaedénynek a fedője egy külön kis szilke feneke is egyben. Ebben az emeletes edényben többféle ételt is lehetett vinni egyszerre.

 A korai tordai edényeket fehér alapra mangánbarna festékkel, valamint krómsárga, kék és zöld mázzal díszítették. A legjellemzőbb motívum a szobotiszti későhabán kerámiából származó kettőskoronájú fa, mely csak színesben fordul elő, a kék minták egy része hiányzik a barna kontúruak közül. A korai edényeket a barna kontúrú, színes festés jellemzi. Az 1860-as évek vége felé jelentkezik a kék festés mód. Sz 1880-1890-es években fekete és vörös alapú edények is készülnek, fehér festéssel, zölddel, kékkel, sárgával megszínezve. A tordai bokályok közt gyakori a szarvast vagy madarat ábrázoló. Főleg tálasedények készültek, korsófélékből butykos. Kantáik kisebb méretűek a megszokottnál.

Kolozsvár kiemelkedik Erdély főzőedénykészítő központjai közül. Stílusukról viszonylag keveset tudunk. Készült itt tányér, kanta, csupor, röstölő, fazék, lábas, fedő. A vásári edényt többnyire fröcsköléssel díszítették. Egy kis cirokseprővel fröcskölték rá a zöld, barna, néha kék mázat.

Nagyvárad fazekasai fehér alapon sárga, zöld, esetleg barna színekkel dolgoztak, díszítőelemeik között hullámvonalak, csillagszerű virágok, karélyos levelek egyaránt a hódoltságkori magyar kerámiát és a bizánci stílust idézik.

A Mezőtelegden készült fehér bokályok díszítménye kékkel írott, de a krómsárga színezés mellett a zöld is megtalálható. A díszítményük sárga közepű, vonalkázott szirmú kerek virágok vagy kék sugarazással kísért hosszúkás levél volt.

Alsójára a leghétköznapibb használati edényeiről lett országos hírű. Jobbára máz nélküli, díszítetlen parasztedényeket készítettek, olcsó használati edényeket a környékbeli román és magyar parasztság mindennapi szükségleteire. Fehér alapon, kék, zöld, sárga díszítményű edényeiket megkülönbözteti a minták mellé rajzolt csíkozás, a motívumok árnyékolása. Egész Erdélyben ők az ősrégi, mázatlan cserépedény készítésének legkonzervatívabb képviselői. Kitűnő minőségű tüzálló füldjükből fazekakat készítettek, melyből a legnagyobb a 17 literes aprófőző volt, melyben apróra vágott káposzta főtt. A ficsupor 6-15 literes volt, nyaka alá hullámvonalat húztak. Az aránkó 4-6 literesig készült, ezt a fede fülezést nevezték kecskefülűnek. Az ejtjeles 3 literes volt, levest, káposztát, puliszkát főztek benne. Vizesedényeik a bugyogás korsó, a zörgős korsó, a csicses kancsó és a gömbölyú kancsó voltak. A járaiak leghíresebb edénye a járai hólyagos csupor volt. A hólyagos edényben pincehőmérsékletű bort vagy friss vizet lehetett megőrizni illetve forralt bort vagy ételt sokáig melegen tartani. A hólyagos csuprok zömök, mázatlan kancsóformák voltak, oldalt elhelyezett füllel. Fekete, sziványos agyagból készült, mely szerves, maradékokban gazdag , szén illetve mésztartalmú föld volt, melyek égetéskor hólyagokat képeztek az edény falában.

Sebes-Körös völgyének leghíresebb fazekasfaluja Rév és Báród volt. Mindkét faluban alacsony szennyezettségű, vasoxidmentes agyagot használtak, mely égetés után is megtartotta fehér színét. A révi fazekasok leghíresebb edényei a révi korsó és a kanta. Jellegzetes díszítménye a kereszthím volt, amelyet méhviaszba ragasztott disznósertével írtak. Az aratási korsók elejére két szemet festettek. Míg a réviek elsősorban korsósok és kantások, a báródiak inkább fazekasok és tálasok voltak. Báród fazekasai korábban mázasedényeket is készítettek, önálló stílusuk azonban nem alakult ki.