Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Felső-Tiszavidék

Felső-Tiszavidék fazekassága

E vidéknek három nagy jelentősgű központja volt, mely a városok környékének fazekasságát meghatározta: Ungvár, Máramarosziget és Nagybánya.

Ungváron elsőrangú tűzálló föld volt található, így zömében használati edények készültek. Edényeik nagyrészt használati edények voltak, csak egy edényforma különíthető el, az ételhordó szilke, mely színezésében, formájában, díszítésében a nagybányai szilkékkel mutat hasonlóságot. Azonos piacokért harcoltak ezekj a fazekasok, s igyekeztek az ottani igényeknek megfelelni. A munkácsi edények indás virágmintával, írókával díszítettek. A virágszárakat vonalkákkal húzogatták át, hasonlóan a reneszánsz motívumokhoz. Korsóiknak, kantáiknak csak a szája mázas, a földfestékes díszítményt az edény vállán helyezték el. Fehér sávra barna engobbal írtak, s elszórt sárga mázfoltokkal díszítették. A korsók összenyomott szájúak voltak, szűrősek, de nem volt rajtuk csecs. Tejesfazekaik kihajló szájúak voltak, fülük a vállból indult.

Beregfalun szintén mázfoltos korsók készültek. ezeknek a korsóknak csecsük is van, nyakuk viszonylag rövid és széles, a vállon körbefutó indás díszítményt zöld mázfoltokkal töltik ki. Korsókendő tartozott hozzá, mellyel a két korsót összekötve, vállravetve hordták a nők a vizet a folyóról. A kanta formája hasonló volt a mohácsihoz, szája zöld volt és fehér földfestékes oldalát zöld mázzal fröcskölték, mint a nagy méretű, sárga mázas butykosokat, melyeket református egyházak számára készítettek. Zöld színű, nagyméretű úrvacsorai kancsók is készültek.

Máramarossziget fazekasi az egykori bizánci provinciális stílus jegeyeit életetik tovább. Alapvető jellemzőjük a következő: a karcolt körvonalú díszítmények, fehér alapszínen a  zöld és sárga máz a minták kitöltésére szolgál. Ez a stílus Erdélyben nagyon sok helyen jelen van. Máramarosszigeten leginkább tálasedény készült: tálak, tányérok, valamint bokály. Kancsóból széles szájúak készültek, s néhány kulacs is felfedezhető.

Nagybányán a helyi bányából szerezték be a fazekasok azokat az alapanyagokat melyekre szükségük volt: a földfestéket, a kaolint, a mangántartalmú borostyánt a fekete festékekhez,s a mázhoz szükséges ólomoxidot is. Innét látták el Erdély fazekasközpontjainak zömét ólomgeléttel. Egyedül a kék színt adó kobaltoxidot vásárolták. A XVI. század körül a főző- és sütőedények mellett a kályhásság is megjelent. Legjellemzőbb edényféleségük a fazék volt, mely nagyon jó minőségben készült. Minden fazekat két füllel láttak el, mondván, hogy így könnyebb levenni a tűzhelyről.  A másik jellemző edénytipus a szilke volt. A bányai szilkére jellemző a sötétbarna vagy fekete alapszín és a fehér szaruval írt díszítmény. A szilke az ételhordáson kívül evésre is szolgált. Szája széles volt, hogy ha több ember ülte körül, mindenki hozzáférhessen. A harmadik edénytípus, mely híressé lett e vidéken a tál és a tányér volt. Készültek hétköznapi, mély evőtálak, un. oláh tálak, melyek szegélyét tulipánfejjel díszítették, s zöld mázzal vékonyan átszínezték. Sokkal jellegzetesebb volt azonban az a tányértípus, melyen fehér alapjra, kobaltkékkel írták a mintát és vörössel töltötték ki. A díszítmény négyszirmú virág, az ún. bányai virág volt, mely nagyrészt a tálak szegélyén fordult elő egy pontozással kísért karcolt hullámvonal íveiben, de sokszor szerepelt a szőlőfürtös minta is. Korsó is kétféle készült. Az alföldi, összenyomott szájú, rostélyos, csecses forma, az ún. csattosszájú korsó, és egy kerekszájú forma borvizes korsónak. Ez utóbbi oldalain háromszög alakú rácsminták találhatók.

Misztófalu fazekasai általában tejescsuprot, vizeskorsót, kantát, boroskancsót és tányért készítettek. Kedvelt díszítményük aptó ívekből kialakított, hullámvonalat utánzó minta volt.

Vámfalu fazekasainak túlnyomó többsége a református magyarok közül került ki. Az ünnepi edények alapszíne általában fehér volt (tányér, korsó, kanta) illetve fekete (szilke, kanta). A fehér edények díszítménye lehetett karcolt, illetve szaruval írt barna kontúrú, de mindig vörös-zölddel színezték. Díszítményeik között a figurális ábrázolások mellett a növényi ornamentikán át a geometrikus mintákig mindent meg lehetett találni. A tálak egy részét keresztelőre, esküvőkre vitték, de legtöbbjüket pománára. Egyrészt magára a halotti torra, másrészt ajándékozásra a halotti szertartás alkalmával. A templomban megszentelt ételt kivitték a halottaik sírjára, és ott az elhunyt emlékére közösen elfogyasztották. Ételszenteléshez fekete alapszínű szilkét használtak. Az újszülötteket komakorsóval ajándékozta meg a keresztapja.  Ez kívül is mázas, díszes korsó, melyben keresztelőkor vizet szenteltettek, s ezt használták gyógyszerül egész évben a gyermek egészségének megóvására. A korsók fülére a rontás elhárítására piros szalagot köröttek. Annyi korsó függött a mestergerendán, ahány gyermek született a háznál. A vámfalusi edények körül a legnépszerűbb a tejescsupor volt, melynek füle a száj alatt kezdődött. Sárgás alapszínű használati edényeik oldalára ecsettel vastag fekete csíkot húztak.

Felsőbánya fazekasságának jellemzője a sárga-zöld színezés, mely a szilkéikre is jellemző volt.  Két jellemző díszítmény egyértelműen meghatározható: két vízszintes sávba rendezett, zölddel, sárgával színezett díszítmény, illetve vízszintesen elhelyezett nagy, szív alakú virágfej, beleírt évszámmal. a szilkék mellett a kancsón, kantán, bokályon is előfordultak a függőlegesen elhelyezett rozmaringágak és a fenyőminta. A mély, oláhtál készült magafalán festve, de nagyrészük fehér alapszínű volt, rácspiramisok, virágfejek díszítették, néha körbefutó levélkoszorú, ilyenkor a tál öblébe levélcsokor került. A mélytálak lehettek feketék is, fehér mintával.